Bevezetés
A bipoláris zavar az egyik legtöbbet vizsgált neurológiai rendellenesség. Az Országos Mentális Egészségügyi Intézet (NIMH) becslése szerint ez befolyásolja
Sajnos a társadalmi megbélyegzés, a finanszírozási problémák és az oktatás hiánya miatt a bipoláris zavarban szenvedők kevesebb mint 40 százaléka részesül a NIMH által „minimálisan megfelelő kezelésben”. Ezek a statisztikák meglephetik Önt, tekintve a több évszázados kutatást, amelyet ezzel és hasonló mentális egészségi állapotokkal kapcsolatban végeztek.
Az emberek ősidők óta próbálják megfejteni a bipoláris zavar okait és megtalálni a legjobb kezelési módokat. Olvasson tovább, hogy megismerje a bipoláris zavar történetét, amely talán olyan összetett, mint maga az állapot.
Ősi kezdetek
A cappadociai Aretaeus már az 1. században megkezdte a tünetek részletezését az orvostudomány területén Görögországban. A mánia és a depresszió közötti kapcsolatról szóló feljegyzései évszázadokon át nagyrészt észrevétlenek maradtak.
Az ókori görögök és rómaiak felelősek a „mánia” és a „melankólia” kifejezésekért, amelyek ma a „mániás” és „depresszív” kifejezések. Még azt is felfedezték, hogy a lítium-sók fürdőben való használata megnyugtatta a mániás embereket, és feldobta a depressziós emberek hangulatát. Manapság a lítium a bipoláris zavarban szenvedők általános kezelése.
A görög filozófus, Arisztotelész nemcsak feltételként ismerte el a melankóliát, hanem kora nagy művészeinek ihletőjeként is hivatkozott rá.
Ebben az időben gyakori volt, hogy világszerte embereket végeztek ki bipoláris zavar és más mentális állapot miatt. Az orvostudomány fejlődésével a szigorú vallási dogma kimondta, hogy ezeket az embereket démonok megszállták, ezért meg kell őket ölni.
A bipoláris zavar tanulmányozása a 17. században
A 17. században Robert Burton megírta a „The Anatomy of Melancholy” című könyvet, amely a melankólia (nem specifikus depresszió) zene és tánc segítségével történő kezelésének kérdésével foglalkozott.
Bár orvosi ismeretekkel keveredik, a könyv elsősorban a depresszióról szóló kommentárok irodalmi gyűjteményeként és a depresszió társadalomra gyakorolt teljes hatásának kitekintéseként szolgál.
Mindazonáltal mélyrehatóan kibővítette a manapság klinikai depresszióként ismert: súlyos depressziós rendellenesség tüneteit és kezelését.
A század végén Theophilus Bonet kiadott egy nagyszerű munkát „Sepuchretum” címmel, amely szöveg a 3000 boncolás során szerzett tapasztalataiból merített. Ebben összekapcsolta a mániát és a melankóliát a „manico-melancholicus” nevű állapotban.
Ez jelentős lépés volt a rendellenesség diagnosztizálásában, mivel a mániát és a depressziót leggyakrabban külön rendellenességnek tekintették.
19. és 20. századi felfedezések
Évek teltek el, és a 19. századig kevés új információt fedeztek fel a bipoláris zavarról.
19. század: Falret leletei
Jean-Pierre Falret francia pszichiáter 1851-ben publikált egy cikket, amelyben leírja az általa „la folie circulaire”-nek nevezett jelenséget, ami körkörös őrültséget jelent. A cikk részletezi az embereket, akik súlyos depresszión és mániákus izgalmon át váltanak, és ez a bipoláris zavar első dokumentált diagnózisa.
Amellett, hogy felállította az első diagnózist, Falret a genetikai összefüggésre is felfigyelt a bipoláris zavarban, amit az egészségügyi szakemberek a mai napig támogatnak.
20. század: Kraepelin és Leonhard osztályozása
A bipoláris zavar története megváltozott Emil Kraepelin német pszichiáter hatására, aki elszakadt Sigmund Freud elméletétől, amely szerint a társadalom és a vágyak elfojtása nagy szerepet játszik a mentális betegségekben.
Kraepelin felismerte a mentális betegségek biológiai okait. Úgy gondolják, hogy ő az első ember, aki komolyan tanulmányozta a mentális betegségeket.
Kraepelin „Manic Depressive Insanity and Paranoia” 1921-ben részletezte a különbséget a mániás depresszió és a praecox között, amelyet ma skizofréniaként ismernek. Az ő mentális zavarok osztályozása a szakmai szövetségek által ma is használt alap.
A mentális zavarok szakmai osztályozási rendszerének legkorábbi gyökerei az 1950-es években Karl Leonhard német pszichiátertől és másoktól származnak. Ez a rendszer fontos volt ezen állapotok jobb megértéséhez és kezeléséhez.
20. század vége: Az APA és a DSM
A „bipoláris” kifejezés „két pólust” jelent, ami a mánia és a depresszió poláris ellentétét jelenti. A kifejezés először az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) Mentális zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvében (DSM) jelent meg annak harmadik változatában, 1980-ban.
Ez volt az a felülvizsgálat, amely megszüntette a mánia kifejezést, nehogy a betegeket „mániákusnak” nevezzék. Az immár ötödik változatában (DSM-5) a DSM a mentálhigiénés szakemberek vezető kézikönyve. Diagnosztikai és kezelési irányelveket tartalmaz, amelyek segítenek az orvosoknak manapság sok bipoláris zavarban szenvedő ember ellátásában.
A spektrum fogalmát azért fejlesztették ki, hogy a specifikus nehézségeket pontosabb gyógyszerekkel megcélozzák. Stahl a következő négy fő hangulatzavart sorolja fel:
- mániás epizód
- súlyos depressziós epizód
- hipomániás epizód
- vegyes epizód
Bipoláris zavar ma
A bipoláris zavarról alkotott értelmezésünk minden bizonnyal az ókor óta fejlődött. Csak az elmúlt évszázadban jelentős előrelépések történtek az oktatás és a kezelés terén.
Manapság a gyógyszeres kezelés és a terápia sok bipoláris zavarban szenvedő embernek segít kezelni tüneteit és megbirkózni állapotával. Ennek ellenére sok a tennivaló, mert sokan mások nem kapják meg a jobb minőségű élethez szükséges kezelést.
Szerencsére folyamatban van a kutatás, hogy még jobban megértsük ezt a zavaros krónikus állapotot. Minél többet tudunk meg a bipoláris zavarról, annál többen kaphatják meg a szükséges ellátást.