Koraszülött: Orvos értékelése

Amint megszületik a baba, egy sugárzó melegítőbe helyezik (egy kocsiba, amelynek tetején matrac és hőforrás van a tetején), és gyorsan kiszárítják. A csapat ezután végrehajtja az alább leírt eljárások egy részét vagy mindegyikét. Ezeket a szülőszobán vagy egy szomszédos területen végzik, speciális felszereléssel és kellékekkel a veszélyeztetett babák számára.

Minden baba úgy születik, hogy az orrában, a szájában és a torkában van némi nyálka és folyadék. A leszívás segít eltávolítani ezt a nyálkát és folyadékot, így a baba elkezdhet lélegezni. A szíváshoz kétféle berendezés használható: egy gumis szívócső, amely finoman szívja el a legtöbb váladékot a baba szájából vagy orrából, vagy egy szívógéphez csatlakoztatott katéter. A vékony, műanyag katéter a baba orrához, szájához és torkához használható.

A legtöbb koraszülött vagy alacsony súllyal született babának oxigénre van szüksége. Az oxigén beadásának módja a baba légzésétől és színétől függ.

• Ha a baba lélegzik, de nem válik azonnal rózsaszínűvé a születés után néhány percen belül, a csapat egyik tagja oxigénáramot tart a baba orrára és szájára. Ezt hívják oxigén átfúvásnak. Később oxigént lehet adni a baba orrára és szájára illeszkedő maszkon vagy átlátszó, műanyag csuklyán keresztül, amely a fejére illeszkedik.
• Ha a baba nem lélegzik jól, a csapat egyik tagja maszkot helyez a baba orrára és szájára (amely egy felfújható táskához és egy oxigénforráshoz van csatlakoztatva). Miközben a csapat tagja pumpálja a táskát, a baba oxigénnel dúsított levegőt kap, valamint némi nyomást a zsákolásból, ami segít felfújni a baba tüdejét. Ezt zsákolásnak hívják.

A zsákolás után a baba általában szinte azonnal önállóan lélegezni kezd, sír, rózsaszínűvé válik és mozog. A csapattag ezután abbahagyja a zsákolást, oxigént tart a baba arcán, és figyeli a baba folyamatos javulását.

Néha a babának több segítségre van szüksége, mint a zsákolásnál. Ebben az esetben a csapat egyik tagja egy csövet (úgynevezett endotracheális csövet) helyez a baba légcsövébe (légcsőbe). Ezt az eljárást endotracheális intubációnak nevezik.

A csecsemő intubálásához a csapat tagja egy speciális zseblámpát, az úgynevezett laringoszkópot használ, hogy lelássa a baba torkát. Egy műanyag endotracheális csövet helyeznek a baba hangszálai közé, a gégen keresztül lefelé, végül a légcsőbe. A csövet ezután egy zacskóhoz rögzítik, amelyet összenyomnak, hogy felfújják a baba tüdejét.

Amint a baba elkezd lélegezni, a szívfrekvencia általában növekedni kezd. Ha ez nem történik meg, egy csapattag ritmikusan nyomja le a baba szívét (ezt szívmasszázsnak vagy mellkasi kompressziónak hívják). Ezek a kompressziók pumpálják a vért a baba szívén és testén.

Ha egy-két perc elteltével a baba zsákba zárása, hogy segítse a légzést, oxigén adása és a szív összenyomása, nem javítja a baba állapotát, akkor adrenalint (adrenalinnak is neveznek) folyékony gyógyszert kap a baba. A gyógyszert az endotracheális tubusba kell beadni, hogy a tüdőbe kerüljön, ahol gyorsan felszívódik a vérbe. Az adrenalin beadásának másik módja a köldökzsinór átvágása, egy kis műanyag katétert (cső) behelyezése a köldökvénába, és a gyógyszer befecskendezése a katéteren keresztül.

A nagyon koraszülött csecsemőknél fennáll a légzési distressz szindróma vagy RDS nevű tüdőbetegség kialakulásának kockázata. Ez a szindróma a felületaktív anyagnak nevezett anyag hiánya miatt következik be. A felületaktív anyag megfelelően felfújva tartja a tüdőt. Ha egy baba nagyon koraszülött, a tüdő még nem kezdett el felületaktív anyagot termelni. Szerencsére a felületaktív anyagot ma már mesterségesen állítják elő, és olyan csecsemőknek adható, akikről az orvosok azt gyanítják, hogy még nem készítenek önmagukban felületaktív anyagot.

A felületaktív anyag beadásához a babát a bal oldalára helyezik, az endotracheális csövön keresztül beadják egy adag felületaktív anyag felét, majd ?zacskóba csomagolják? körülbelül 30 másodpercig. Ezután az eljárást megismételjük a jobb oldalon. A felületaktív anyag két ilyen lépésben történő beadása elősegíti a felületaktív anyag egyenletes eloszlását a tüdőben. A felületaktív anyag beadható a szülőszobában vagy a NICU-ban. (A csecsemőnek akár négy adag felületaktív anyagra is szüksége lehet, több órás különbséggel a NICU-ban.)

Az orvosok rutinszerűen értékelik a baba általános állapotát a teljesítmény mérésével öt kategóriában: pulzusszám, légzési erőfeszítés, szín, izomtónus és reflex ingerlékenység (a baba válasza a szívásra). Ezt nevezik Apgar pontszámnak. Minden kategóriát 0-tól 2-ig értékelnek (a 0 a legrosszabb pontszám, a 2 pedig a legjobb), majd a számokat összeadják, így a maximális pontszám 10. A pontszámot általában minden csecsemőre számítják ki, amikor a baba egyperces. ötperces korban. Ha a baba folyamatos újraélesztést igényel, a csapat öt percnél hosszabb Apgar-pontszámokat is megadhat.

Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy mit keres a csapat az Apgar-pontszámok hozzárendelésekor.

A 7-től 10-ig terjedő Apgar-pontszám jónak tekinthető. A 4-től 6-ig tartó csecsemőnek segítségre van szüksége, a 0-tól 3-ig terjedő pontszámú babának pedig teljes újraélesztésre van szüksége. A koraszülöttek alacsonyabb Apgar-pontszámokat kaphatnak egyszerűen azért, mert kissé éretlenek, és nem tudnak hangos sírással válaszolni, valamint mert izomtónusuk gyakran gyenge.

Miután az újszülött csapat befejezte ezeket az eljárásokat, rövid ideig látni fogja a babát, majd az újszülött intenzív osztályra (NICU) kerül.